Zenés színházban gondolkozik

Interjú Simon Edittel, a Vámpírok bálja producerével

Ott volt az első magyar musicalszínház, a Rock Színház születésénél, később a Piccolo Színház előadásait menedzselte. A Vámpírok bálja nemrég ünnepelte 200. előadását. Simon Edittől próbáltuk elkérni a receptet, mi szükséges a sikeres zenés színházhoz. Egyike, akik a legjobban tudhatják: eddig 32 produkció születésénél volt jelen.

– Hogy él meg egy producer egy ilyen hosszú szériát?
– Bevallom: kitűztem magam elé a Vámpírok bálja legelején a 200 előadást. Erre gondoltam a bemutató előtt, és lám, sikerült. A mindennapi munkában sokszor nem látjuk, milyen remek ez az előadás, milyen fantasztikus emberek dolgoznak benne. Nagyon büszke vagyok nem csak a színpadi szereplőkre, hanem a háttérmunkatársakra is. Mindenki nagy izgatottsággal várja a következő blokkot. Olyanok vagyunk együtt, mint egy nagy család.

– Akár szó szerint is: a férje, a lánya és a veje, Kentaur is részese a csapatnak. Fel tudja idézni a kezdeteket?
– 2004-ben kértem meg a darab jogát, 3 év előkészítéssel, pénzgyűjtéssel, tárgyalásokkal telt, hogy a bemutató megvalósuljon. Szponzorokat kerestünk, barter-szerződéseket kötöttünk. Nálunk dolgozott először Magyarországon egy teljes külföldi kreatív team: a rendező Cornelius Baltus, a koreográfus Dennis Callahan, a világítástervező Chris Ellis, a zeneigazgató Bernd Steixner, több külföldi musical díszlet- és jelmeztervezője, Kentaur Erkel László, a magyar szöveget pedig a musicalek legjobb hazai szövegírója, Miklós Tibor készítette. Mindezt ellenőrizte Roman Polanski. A team meghatározó két tagja még Köteles Géza, a Magyar Állami Operaház karmestere és Póka Balázs művészeti vezető. Úgy tudom, azóta se állt össze ilyen csapat, mindig csak egy-egy szakembert hívnak külföldről. A másik sajátosság az előadásunk kiemelkedően nagy költségvetése: 280 millió forintból állítottuk színpadra a Vámpírok bálját. Ez előtt, de ezután sem született előadás ilyen nagy összegből, még opera sem. Talán minden szerénytelenség nélkül mondhatom a musical sikere után, etalonná vált a munkánk. Boldog lennék, ha születnének hasonló méretű és színvonalú előadások.

– Mennyire vált be itthon a külföldi recept?
– Vannak musicalek, amelyek azért nem lesznek teljesen sikeresek itthon, mert nem követik a West End és a Broadway hagyományait. Valljuk be, ezt a műfajt ezeken a helyeken tudják a legjobban. Hozzám az előbbi stílusa áll közelebb, az európai lelkületem miatt. Nagyon sok musicalt láttam a világban Chicagótól a Fülöp-szigetekig, Londontól New York-ig. Szerintem mi pluszt tudunk hozzátenni a zenés művekhez: a magyar szívünket, energiánkat. A külföldi előadások nagyon precízek, sokan dolgoznak együtt, sok országból. Ezt nem lehet másfajta morállal működtetni, csakis fegyelemmel. Ezt követeli a játszási rendjük, az „en-suite” is, vagyis amikor hosszú időn keresztül heti 6-7-szer kerül műsorra az előadás hetente. Ebben a rendszerben szerintem kicsit gépiessé, fásulttá válik a színészi játék. Lassan kezdenek külföldön is, hozzánk hasonlóan, blokkokban gondolkodni, játszani.
– Mik az előnyei és hátrányai ennek a műsorrendnek?
– A közönség várja, rákészül az előadásra. Mi évente három blokkot tartunk: január és június legelején továbbá augusztus legvégén. A hátránya, hogy a szünetek után nagyot kell ugranunk, szükség van reklámra, hogy jelezzük, újra itt vagyunk. Erre elég kis költségvetéssel rendelkezünk, ugyanakkor mivel magánprodukció vagyunk, nagyon jó házak előtt kell játszanunk, csak ekkor tudunk fennmaradni.

A 200. előadás: Vanni Viscusi, Cornelius Baltus, Dennis Callahan, Simon Edit, Rákász Dániel, Póka Balázs és Kentaur Erkel László

– Több kevésbé ismert színész, énekes tűnt fel a Vámpírok báljában és most, hat év után is lépnek még be újak a produkcióba.
– Megszámoltam, 23-an kerültek ki tőlünk külföldi Vámpírok-előadásokba, Bécsbe, Berlinbe, Stuttgartba, Obernhausenbe. Kint közülük többen kaptak lehetőséget, folytatták más darabokban is. Idehaza, Budapesten és vidéken is sokakat hívtak azok közül, akiket mi fedeztünk fel: 15-en az Operettben, 23-an a Madáchban is játszanak. Egyházi Gézát mi fedeztük fel, előtte néhány operett előadásban énekelt mindössze. Mindennek persze van hátulütője is. Gyakran már mi magunk kapjuk vissza nehezen a színészeinket a saját előadásaink időpontjaira.
– Gondolkoznak új produkcióban vagy megelégszenek a Vámpírok bálja műsoron tartásával?
– A legjobbkor beszélünk erről, épp tárgyalunk egy darabról, várjuk a szerzői jogokat. Hamarosan többet mondhatok erről. Úgy érzem, van energia bennünk még egy előadás létrehozására.

Hármas szereposztás a jubileumi előadáson

– Honnan származik Önben a zenés színház iránti szeretet? A szakma még a legendás Rock Színházban ismerte meg.
– Sokáig énekeltem, verset mondtam, mindig foglalkoztatott a színház. Szentélynek tartottam. Aztán felismertem, jobb, ha nem a színpad felé indulok el. Nagyobb élvezetet láttam produkciók létrehozásában. Az évek során arra is rájöttem, szerencsésebb, ha nem színészeket, énekeseket menedzselek, hanem komplett előadásokat. Egyrészt kevésnek éreztem, másrészt némileg hálátlan is a feladat: egy művész mindig többet, mást akar, mint ami van. Sokszor nem fogadják el, hogy nem csak ők döntenek az életük alakulásáról, hanem ebben a szakmában jelentős részben meghatározóak a körülmények is. Rengeteg tehetséges ember van a szakmában és a környékén. Londonban 1000 jelentkezőből választanak ki egyet egy szerepre. Nálunk ennél könnyebb szerencsét csinálni, a válogatások összesen 800 jelentkezője eloszlik a 7-8 fontosabb szerepre. Tehát itthon „csak” 100 versenytárs van egy-egy feladatra. A Vámpírok bálja produkció arra törekszik, hogy megtalálja a legjobb karaktereket minden szerepre. Az új színészek, táncosok végigjárják a castingok lépcsőfokait, majd a próbák folyamát, legvégül mindenkinek személyre szabott vámpírfogat készíttetünk és már indulhatnak is Vámpírok bálja misztikus színpadára.
 

Csicsely Zoltán